Sziasztok! :)
Nemrég fejeztem be J. L. Armentrout - Míg a halál... című könyvét, amelyről írtam egy kis spoileres értékelést. Ha már olvastad, vagy ha nem zavarnak a spoilerek, akkor kattints tovább és olvasd el. :) Ha van kedved írhatsz véleményt is róla, szívesem olvasom a Ti véleményeteket is.
J. L. Armentrout könyvei nagyon közel állnak a szívemhez, ez azonban most nem nyűgözött le annyira.

„Mindig csak annyit látni az emberekből, amennyit ők meg akarnak mutatni.”

Először is kezdjük ott, hogy tényleg nem pszicho-thriller a könyv. Ez a kategorizálás valahogy elcsúszott egy kicsit, hiszen csak azért, mert egy sorozatgyilkos szerepel a történetben még nem lesz valami thriller, legalábbis szerintem. Az én pillangó lelkem nem szereti a félelmet, a rettegést, ezért nem is nézek és olvasok sohasem horrort, vagy hasonlókat. Könnyű megijeszteni, ezért félve kezdek bele az ilyen thrilleres könyvekbe. Hát azt kell mondanom, hogy még csak meg sem ijedtem a könyv olvasásakor egyetlen egyszer sem. Még csak nyomasztó sem volt a történet, Sasha is néha olyan félvállról vette a történéseket, hogy lehet, hogy miatta nem éreztem a borzongást, amit kellett volna. :/

Romantikus könyvnek viszont egész jól el lehetett volna adni, mert az a része viszonylag rendben volt, kivéve, hogy én sem tudtam hová tenni ezt az azonnali összeborulást. Végülis ha jobban belegondolunk, mások is simán ágybabújnak a partnerrel még ha csak pár napja is ismerik őt, miért pont Sashatól várnánk el, hogy várjon egy kicsit, mikor már egyszer réges régen szerelmes volt a férfiba. Cole figurája szerethető volt. Tapintattal kezelte a helyzetet, és mindig és mindenkor Sasha mellett állt. Tetszett, ahogy mellette végre kinyílt a nő, így rájött arra, hogy elpocsékolt tíz évet az életéből, és most már nem volt erre hajlandó. Azonban egy idő után ez a folyton ismétlődő kicsim néha kiverte nálam a biztosítékot.

„Kétfajta halál van. Az igazi halál, amikor, akárcsak ennek a szerencsétlen nőnek az esetében, a test és a lélek is megszűnik létezni. A másik halál az, amikor a lelket kitépik a testből, amely így, üres porhüvelyként él tovább.”

A gyilkos kiléte mondjuk számomra nagy meglepetés volt. Ugye végig szinte azt mondogatják, hogy az ilyen esetek hátterében mindig olyan áll, akiről nem is gondolnánk, és olyan, aki személyesen ismerte az áldozatot, vagyis közvetlen kapcsolatban van vele, ezért is gyanúsítják mindig a férjet. Én azonban nem Jasonre gyanakodtam, sokkal inkább a konyhásra, Jamesre. :D Nálam végig ő volt a befutó, vagy pedig a polgármester. Jasonre tényleg nem számítottam.

Összességében nem volt rossz könyv, sőt élvezhető volt, gyorsan lehetett vele haladni, viszont elmaradt az a félelmetes borzongás, amit egy thrillernek illene kiváltania az emberből. A karakterek is olyan semmilyenek voltak, nem kerültek közel a szívemhez. Elég nehéz csillagoznom is a könyvet. Nem tudom mennyit adjak rá, valahol a 3,5 és a 4 között vacillálok, mert azért élveztem az olvasást, viszont a könyv lényege nekem valahol elveszett.

U.i. Itt pedig szeretnék kitérni arra, hogy amilyen gyönyörű borítót terveztek ehhez a könyvhöz, annyira nem figyeltek a szövegre. Valami borzasztó volt olvasni. Néha se eleje, se vége nem volt a mondatoknak, több helyen összecsúsztak a szavak a tördelés miatt, elmaradtak ragok, összekeveredtek a betűk a szavakban, szóval én még ilyen igénytelen szövegkezeléssel nem találkoztam a Könyvmolyképző kiadónál. Nagyon zavaró volt, mert még jobban kizökkentett a szövegből. Nem tudom hány emberen megy keresztül mielőtt a nyomdába kerül, de azért ezeket a szarvashibákat illett volna kiszúrni. :/ Kár érte…