Colleen Hoover - Verity (Értékelés)2020.09.14. 09:14, etogirl
Fülszöveg:
Lowen Ashleigh, az anyagi csőd szélén álló, küszködő író élete állásajánlatát kapja, amikor Jeremy Crawford, a bestseller szerző Verity Crawford férje felkéri, hogy balesetben megsérült felesége helyett megírja az asszony sikersorozatának befejező részeit.
Lowen megérkezik a Crawford házba, hogy átnézze Verity többévnyi jegyzeteit és vázlatait, remélve, hogy elegendő anyagot talál a munka elkezdéséhez. Csakhogy az irodában nemcsak kaotikus állapotok fogadják, hanem egy önéletrajz is, amit az asszony a legnagyobb titokban írt. A kézirat minden oldala vérfagyasztó vallomást rejt, köztük annak az éjszakának a történetét, ami örökre megváltoztatta a család életét.
Lowen először úgy dönt, hogy nem mutatja meg Jeremynek a kéziratot, mert annak tartalma még több fájdalmat okozna a gyászoló apának. De ahogy a férfi iránti érzelmei egyre erősebbé válnak, rájön, hogy talán mégis fel kéne fedni Verity mocskos titkait.
Egy egyedülálló romantikus thriller a New York Times bestseller szerző Colleen Hoover tollából.
Véleményem:
Nagyon nehéz összeszednem a gondolataimat a könyvvel kapcsolatban, mert Hoover nagyszerűen szétdobálta azokat. Az első gondolatom a könyv elolvasása után az volt, hogy mi a fene? Nekem ez nem is tetszett, vagy mégis? Nem tudtam eldönteni, aztán peregtek a percek, órák és még mindig a könyv történésein gondolkodtam, agyaltam. Majd végül arra jutottam, hogy ez ZSENIÁLIS volt!!!
Nem egy megszokott romantikus történet, igazából nem is az, de mégis a szerelem/szeretet járja át a könyvet. Nehéz szavakba önteni az értékelést úgy, hogy véletlenül se lőjem le a poént. Lowen elvállalja, hogy befejezi Verity megkezdett híres sorozatát, így odaköltözik a házukba, ahol napról napra jobban beleszeret Verity férjébe, Jeremy-be. Ám a családot mintha átok sújtaná, hiszen meghalt a két ikerlányuk, Verity pedig egy balesetnek köszönhetően csak vegetál, nem reagál a külső világra, csak fekszik magatehetetlenül egész nap. Lowen anyaggyűjtés közben egy kéziratra bukkan, ami úgy mutatja be magát, mint Verity önéletrajza. És itt kezdődnek a gondok.
CoHo nagyon mesterien csinálta ezt, hogy csepegtetett kicsit a könyvből, de közben haladtunk a jelenben, és nagyon jelen volt a ház nyomasztó légköre is. Amikor Lowen időről időre látja, hogy Verity csinál valamit – amit ugye elviekben nem tehetne meg, hiszen magatehetetlen-, vagy pedig Crew elszólja magát az anyjával kapcsolatban, az én hátamon is felállt a szőr. Teljesen át tudtam érezni Lowen rémületét, és a zavarodottságát. Mindeközben sejtettem vele együtt, hogy valami itt nem kerek, és már én is biztos voltam benne, hogy Verity megjátssza magát.
Mindeközben olvashatjuk a néhol gyomorforgató és hihetetlenül brutális gondolatmeneteket Verity- től, hogy mennyire utálja a gyermekeit, bárcsak nem is léteznének. Anyaként nagyon rossz volt ilyen szöveget olvasni, hogy léteznek ilyen emberek is a világban. Brutális dolgokat vall be, és mindezt azért, hogy Jeremy-t és a jó szexet megtartsa magának. Kicsit sajnálom, hogy az alvajárós jelenetnek és történetszálnak nem lett végül semmi jelentősége. Ott még láttam volna lehetőségeket a történetben.
De mire a végéhez érünk már kialakult a fejünkben egy kép, amelyet Colleen mesterien ismét felrúg, és akkor kezdhetjük az egészet elölről, hogy akkor most mi is van? :D
A befejezés pedig egyszerűen fantasztikus! Az olvasóra bízza a végét, hogy mindenki maga dönthesse el, hogy akkor melyik változat volt a fikció, amely egy fantasztikus író tollából származott és melyik volt a valóság. Mi már sosem tudhatjuk meg, ahogy ők sem. :) És pont ettől jó, hogy meghagyja nekünk a döntést. Nyilván úgy érezzük, hogy az eredeti kézirat az igazi, és Verity tényleg egy pszichopata. Én is így gondolom, de ott motoszkál bennem a kérdés, hogy mi van, ha tényleg ennyire fantasztikus író, és ez lett a veszte??
Kedvenc idézeteim a könyvből:
"És innentől jön a durva rész. Az önéletrajzom veleje. Ez az a pont, ahol az írók többsége próbálná a valósnál szebb megvilágításban feltüntetni magát ahelyett, hogy önként bemászna a röntgengépbe.Csakhogy az én történetemben nincsenek hamis fények. Ez az utolsó figyelmeztetés. Most belépünk a sötétség kapuján.”
„Egy írónak nem lenne szabad saját magáról írnia, amíg készen nem áll rá, hogy minden egyes védőréteget kiiktasson a lelke és a könyve között. A szavaknak egyenesen a zsigerekből, húson és csontokon át kell kiszakadnia. A vallomás legyen szörnyű, őszinte, véres, talán kissé ijesztő, de legfőképpen nyílt, leplezetlen. Az önéletrajz, ami arra hajt, hogy az olvasó megkedvelje az írót, nem igazi önéletrajz. Kifordítva senki sem szerethető.”
|